A motivációs térkép képzés lényege nem más, mint olyan szakembereket képezni, akik átlátják egy cég működését, azt, hogy az adott munkakörökre milyen emberek valók és azt is, hogy a meglévő és újonnan érkező munkaerő milyen kvalitásokkal rendelkezik. Ezeknek a kvalitásoknak megfelelően fogják őket becsoportosítani a különböző nyitott pozíciókra.
Ennek a feltérképezésének az elsődleges eszköze a motivációs térkép, amely a motivációs térkép képzésnek az alappillére, ami 9 motivátor profilját mutatja meg a munkavállalónak, mely azt határozza meg, hogy milyen típusú feladatok fogják a leginkább motiválni ezeket az embereket. Ha egy munkavállaló a neki megfelelő helyre kerül, akkor a maximumot tudja majd nyújtani, már csak azért is, mert a legjobb tudása szerint tud majd dolgozni, ki fogja tudni hozni magából a maximumot és nem kell felesleges feszültségeket elszenvednie, alkalmatlanság érzésekkel megküzdenie annak következtében, hogy egy hozzá nem illő feladatkörben próbálna tevékenykedni. Ahhoz, hogy felismerje egy cégvezető, hogy kinek milyen feladat való igazából, maguknak is tudniuk kell, hogy mire kell figyelni és hogy hogyan végezhető el a motivációs térkép teszt. Ebben sokat segít a motivációs térkép képzés.